NÉVADÓNKRÓL

 

Gedeon Ferenc 1959-ben született a Zalaegerszeg melletti Bazitán. Faipari technikumban végzett. Kézügyességével kitűnve modellezéssel foglalkozott a ZALATERV modellező műhelyében. Munkaköre megszűnte után a Magyar Honvédelmi Szövetség városi szervezeténél látott el feladatokat, modellező és lövész szakosztályok tartoztak hozzá. E munkájával soha nem volt kibékülve. Kényszerként fogadta el. Taszította felettesei etikátlan magatartása. Érzékeny igazságérzete sokszor kellemetlen helyzetbe sodorta, mint ahogy a későbbiek során is, amikor a sárkányrepülés ügyéért kötelezte el magát.

Az MHSZ megszűnése után (csak) a sárkányozással foglalkozott. Egy feltörekvő fiatal sportág zalai úttörője lett. Már kezdetkor ott volt az újonnan alakult Zalaegerszegi Sárkányrepülő Klub tagjai sorában. Egyre jobban tökéletesítette légi tudását. Fejlődését egy súlyos baleset sem torpantotta meg. Csobáncon, az akkor még nejlon borítású Flamingóval zuhant le, nyílt combcsonttörést szenvedett. Azonban számára „létszükséglet volt a légszükséglet”, élete folyamatosan összefonódott a későbbi egyesület mindennapjaival.

Évekig vezető pilóta, műszaki vezető posztokat töltött be. A motoros sárkányozás elsajátításában is az elsők között járt. Szakszolgálatos pilóta oktatóként sokan tőle tanultak a levegő urai lenni. Annak ellenére, hogy elsőként „háromórázott”, egyesületi elfoglaltságai miatt egyre távolabb került a gyalogos sárkányozástól. Műszaki vezetőként pontosságra, fegyelemre törekedett, nem tudott elnéző lenni még egy nálánál jóval idősebb alapító taggal sem. A magyar UL versenyszervezés történetének szerény, de fontos alakja volt. A Zala Kupákon kívül Nemzeti Bajnokságok feladatainak kidolgozását végezte. Az 1990-es magyarországi UL VB versenybíróságában is ott volt. 1990-ben az egyesületté váló klub elnökévé választják. Nevéhez kötődik az egyesületi alapszabályzat és működési szabályzat kidolgozása. Érdeme volt az önálló üzemeltetői jog kiharcolása. 1991-től fogva nem kis energiát fektetett a zalaegerszegi repülőtér ügyeinek, tulajdoni viszonyainak rendezésében, sajnos haláláig nem sok eredménnyel.

Talán a mindenkinek való megfelelés, a számtalan ügy, amivel foglalkozott vonta el figyelmét saját légi járművének gondozásától.

Gedeon Ferenc az 1996-os Dunaújvárosi Világbajnokság vontatópilótájaként szenvedett halálos balesetet- élete az egerszegi sárkányozás ügye volt.

EMLÉKEZZÜNK